„ A tehetséget nem lehet teremteni. A talajt, a lehetőséget lehet teremteni, ahol a tehetség kibontakozhat, kialakulhat.”

— Neuhaus

Iskolánk csapata

Üdvözöljük a Hangfestő Alapfokú Művészeti Iskola honlapján!

Iskolánk 2001-ben alakult, zene- és táncoktatásra specializálódott közoktatási intézmény.

Az iskola létrehozásával kiemelten fontos szolgálatot kívánunk felvállalni:

– A művészetek, semmihez nem fogható embernevelő szerepe fontos az országnak, helyi közösségeknek, a szülőknek, a gyerekeknek.

– Az ilyen iskolák nem csak azokat a gyerekeket alakítják, akik az órákat látogatják, hanem a teljes környezetükre hatással vannak. Felemelkedni, sikereket elérni csak kiművelt emberfővel lehet.

Művészetek nélkül – hittel valljuk – az ifjúságot nevelni nem érdemes. Mindannyian gazdagabbá válunk általa. Tanulók az ismeretekkel, a művészetek által adott örömmel, tanárok a közös élmény során tanítványaik által nyújtott eredményeikkel. A szülők azzal a semmi mással nem pótolható érzéssel, hogy gyermekük személyisége kiteljesedik az alkotás által.

Reméljük, honlapunkon megtalál minden fontos információt. Amennyiben mégis kérdése lenne, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségünk valamelyikén.

Jó böngészést!

Balogh Klára

Iskola igazgató

Legfrissebb híreink

INTÉZKEDÉSI TERV A 2020/2021.TANÉVBEN A JÁRVÁNYÜGYI KÉSZENLÉT IDEJÉN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSRENDRŐL

Hangfestő Alapfokú Művészeti Iskola 1. A Hangfestő Alapfokú Művészeti Iskolát kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja. 2. Az oktatásban csak egészséges és tünetmentes dolgozó vehet részt. 3. A pedagógusok tájékoztassák a szülőket amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek. A beteg

Teljes bejegyzés megtekintése »

Hangszerek kölcsönzése

Kérjük a kedves Szülőket, hogy a hangszerek kölcsönzésével kapcsolatos szabályzatunkat, tekintsék meg a dokumentumok menüpont alatt. Tovább a dokumentumok menüpontra »

Teljes bejegyzés megtekintése »

Legfrissebb képeink a galériánkban

Tetszik iskolánk oldala?
Ossza meg ismerőseivel!